top of page

SZÜRREÁLIS TÁJ FIGURA NÉLKÜL

Szurcsik József: Titkok völgye, 2018, 180 x 200 cm

Három hajlék: a vásznon a poétikusan tizenkilencedik századi címnek megfelelően kanyargó folyó, szakadékos part, távoli, derengő ég és három kicsi kunyhó. Csak éppen mind a három úgy lángol és füstöl, mint a ​várak az a századi ostromképeken, és nem ez az egyetlen anomália a kiállításcímben

Szurcsik József: Három hajlék, 2019, 180 x 200 cm

ígért romantikához képest. Mellette a képen lángoló ufó röpül a fák felett, balra (talán cukor) kockák lebegnek a Liget lombjai körül, szemben magányos, füstölgő gyárkémények nőnek ki a kopár talajból.

Szurcsik József: Liget, 2019, 28 x 33,5 cm

Szurcsik József mély abszurditása lényege szerint nem változik. Az a megismert, nyíltan elképesztő, csendes feszültség, amely már évtizedek óta úgy nyugtalanít a Szurcsik-kiállításokon, hogy egyszersmind a képtelenség maradandó állandóságát, a lehetetlen természetes örökkévalóságát sugallja. (Lásd: Archívum). Az arcéllé váló kockaélek emberismerete, a tömlővé, deszkalappá átalakult fejek különös humanitása most csak jelzésszerűen van jelen a Bartók Béla úton, de mintegy viszonyítási pontként azért megjelenik. A Találkozó szembenéző, ámde füstölgő kéményes, ámde földtömbsúlyú szereplői jól hordozzák azt a nehezen szétszedhető kettősséget, amelyekkel a korábbi, jobbára épített arcok és téglafalból kikeményedő arcélek ismertettek meg.

Egyszerre voltak, ha nem taszítók, legalább távolságtartók ezek a jobbára középkorú férfi vonásokat kapott arcok-arcélek, aggasztóak és rokonszenv keltők, agresszívak és áldozatok. Egyszóval bonyolultan valószerűek. Akárcsak azok a geometriától messzebbre került, de sorsukon-lényegükön nem változtató fejek, amelyek olykor meghajlított lemez, olykor hengerré görbülő koponya formájában fogalmazták meg a nem feltétlenül kellemes kettősséget. (Lásd: Archívum.)

Most gömbcsengőszerű vörös koponyák, talajból kinőtt nyakak és tengeri vulkánként füstölgő portrék teszik ugyanezt. Az eszköztár bővült, a lényeg csak finoman változott. A Tortura Humana I. kopasz, vörös fejei csaknem naturálisak lehetnének, ha ezt a képességüket nem lehetetlenítené el az, hogy a gömbölyű csengők réseihez hasonló kereszt alakú bevágások jelennek meg a homlokokon és a szájak helyén; így a tiszta tekintetük ellenére ki tudja, hogy valóban ártatlan áldozatok-e.

Hasonlóan a Tortura Humana II. asszonytriójához, akik válltól-nyaktól nőnek ki a talajból, s fekete öltözékük, fekete könny-nyomaik ellenére nem tudni, hogy bűnbánnak-e, vagy néhai tettesek.

Az újabb, tizennyolc-tizenkilences műveket bemutató kiállítás meglepő kínálata a jó néhány tájkompozíció. Szurcsiknak már a tavalyelőtti, Godot Galéria-beli tárlatán feltűntek a portrékat, jeleneteket, társadalom- és jellemábrázolásokat kiegészítő tájak (lásd: Archívum), ez a tematikai újdonság most a Bartók Béla út szemközti oldalán folytatásnak bizonyul.

A bizarr, az elképesztő tájképekről fentebb már szó esett; ezek manifeszt módon mutatják Szurcsik nagyon sajátos, nagyon érett szürrealitását. Ám az egyszerre lángoló kunyhók, a lombok fölött lebegő kockák és a férfifülből kinövő ágak (Magánkert) provokációja mellett fel kell fedezni a kevésbé látványos, mert kevésbé kihívó eszközökkel megteremtett hasonló világérzést az újabb képek mélyén. A Titkok völgyén, amely csak azért talányos (de nagyon talányos), mert a nagy folyója egyszer csak véget ér minden magyarázat és indoklás nélkül a táj közepén, és azért lidérces, mert liláskék partfalai meg kevéssé idilli víztükre a kék, a vörös, a narancs és a zöld fenyegető foszlányaiból kavargó nagy eget tükrözi.

Szurcsik József: Szubsztancia, 2012, 165 x 200 cm

A Szubsztancia talán barázdái vészjóslóan, sötéten sárgászöldek és lilába tűnők, a kiállításnak címadó Romantikus táj égő házzal vásznon fenyegető a szakadékos part, de ennek a piktúrának a drámai teljességét, ellentmondásokból hitelesített emberségét az alig arasznyi kis képek mutatják most igazán pompásan.

Szurcsik József: Csillagok, 2019, 13,5 x 24 cm

A Csillagok, amelynek folyókanyarja, hegyei mintha Markó Károly Visegrádját látnák sötéten, és mégis tele kontrasztáló harmóniával, a Tűz a völgyben, amely mintha valamely alföldi mester fasorát élné át egyszerre sötét-drámaian és lírával telten, a Kies táj fekete holdakkal, amelyen a (három!) fekete égitest kihívása kerül arányba a fás folyópart már-már impressziós könnyedségével. Néptelen tájak, amelyek az eddigi, falból épített arcok, hengerré görbített fejek, kocka alakú koponyák nélkül jelenítik meg azok humán tapasztalását.

Szurcsik József: Tortura humana I., 2018, 185 x 200 cm

Szurcsik József: Tortura humana II., 2018, 175 x 200 cm

Szurcsik József: Romantikus táj égő házzal. B32 Galéria, 2020. február 14-ig

bottom of page