ÉLŐ KÁRPIT
Ferenczy Noémi mert szürke szálakat használni. Nem tudom, ebben az arisztokrata műfajban, amelyben jobb korok selyem- és arany-ezüstszállal dúsították a gyapjúszövést, volt-e példa szürke, mint főszín érvényesítésére, de az Összefogás jobboldali kalapácsos emberén szürkék modulálják-hitelesítik a munkásruha-kéket.
Galambszürke, majdnem ólomszürke, majdnem fehér, ám azért csak szürke futamok, de ha különleges a színkompozíció, még különlegesebb a tárgy szövött kárpitban, amelyet szolgál. A két munkás kézen fogva, ellenkező kezükben kalapács, illetve nagy körző (inkább: cirkli), mögöttük két hatalmas kerék és a bordűr körbefutó láncsor, megint csak egy újabb szürkesorozattal szőve.
És ha bárki az időkhöz alkalmazkodás jelét vélné fölfedezni az ötvenes évek elejére datált műben, hamar megtalálhatja a nyomatékos korrekciót a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállításán. Bodonyi Emőke kurátor lefegyverző sorozatot rendezett, afféle elemelkedett munkás-paraszt galériát a harmadik teremben. A Kőműves évszáma kilencszázharminchárom, a Hazafelé (Kaszás paraszt) dátuma harmincegy, az Ásó emberé éppen huszonkilenc és a ki tudja, hol lappangó, itt kartonjában jelen lévő Péké ugyancsak kilencszázharminchárom.
Azt persze, hogy Ferenczy Károly leányának köze volt a dolgozó emberhez, akkor is lehetett tudni, ha múltjának bizonyos politikai tényeit nem verték sosem (akkor sem, ma sem) dobra. Azzal az adattal kalkulálni lehetett, hogy a Tanácsköztársaság bukása után vissza kellett mennie a Romániává vált Nagybányára, hogy ott is letartóztatták munkásmozgalmi munkája miatt, de hagyták, hogy érzelmeit és gondolatait mindmáig pontosabban dokumentálja az életmű. Az akkor igazán nem kurrens, nagyon nem kelendő tematika, s kivált az a technikai-esztétikai teljesség, amellyel ezek a témák megjelentek.
Az alakok első látásra talán fel sem tűnő játékossága, bábszínház-rokon kedvessége, amelyet a szövéstechnika csak részben magyaráz meg. A Kőműves méla nyugalma, amit tetéz hatalmas lábbelije, amely, bizony, nagyobb a fejénél, az Ásó ember nehézkessége, amelyet elevenen modulál a hol síkban maradó, hol óvatos mélységbe váltó ábrázolás, meg a Pásztor bárányokkal dombormű-statikussága, amelyet értelmez a narancsszín fűcsonkokkal teleszórt vörös mező.
Ezek a fűcsonkok mind oldalról látszanak, kiterítve és távlat helyett egymás fölé sorolva, mint a mezopotámiai domborműveken a harcosok, de korántsem erőltetett a képzettársítás Egyiptom művészetével sem. Ferenczy Noémi, mint a kárpit nagy korszakai mindig, síkban ábrázol. És mint az egészen nagy alkotók általában, alkotó módon írja felül a szabályt. Az Ébresztés lányalakjai már kilencszázhuszonhétben oldal- és felülnézetben alszanak, illetve költögetnek, a háttérbeli nád és az előtér fűcsomói a legszabályosabban érvényesítik a legnagyobb felületek törvényét. A Fej lángbordűrrel természetesen szembe kép (en face) huszonhatban, és az Olvasó lány is az két
évtizeddel később. Ám könnyű fölfedezni a konstruktivizmustól örökölt bizonyos nagyvonalúságot, hogy ne mondjunk költői darabosságot is az ugyanakkor, a negyvenes években szőtt Rügyező fa (A köztársaság fája) gobelinjében, és akárhogy is, a perspektívát a negyvenes évek asszonyian gyöngéd, de gyöngéden súlyos szőlőhegy-kompozícióiban.
Síkábrázolás, de olykor perspektívával, az ókori kelet ábrázolásmódja modern modulációval, tündöklő gyapjúszínek olykor földhözragadt fonállal keverve – ellentmondás-párok, amelyek nem megsemmisítik, hanem kiteljesítik egymást. Azt a nem kevésbé ellentmondásokból kifeszülő teljességet, amelyet Ferenczy Noémi alkotott meg az olykor dekoratív-díszítő, más korszakban cselekményes, egyszer gyönyörködtető, máskor erkölcsnemesítő szövött kárpit történetében.
A művek az egyik hagyománytól eltérően nem szimbólumok: a szereplők kertet ásnak, rőzsét cipelnek, és ihletés helyett Múzsaként maguk írják a könyvet. Másfelől ezeket a konkrét szereplőket és cselekedeteket, akárcsak a konkrét szőlőhegyeket, legelőket és ritmusos irtásokat mégis valamiképpen lebegő állapotban, az általánosság felé távolodva látjuk. Tetszik, nem tetszik szimbólumnak, pontosabban szimbólumnak is.
Élnek. Teszi ezt alighanem a szövés technikája, a sorok fegyelme, a csomók ritmusa és a gyapjú rejtelmes fénye, meg az a művészi biztonság, képzelőerő és avatottság, amely a maga teveit maga szövő Ferenczy Noémi életművét egyszerre képző- és iparművészeti mesterművé emeli.
Ferenczy Noémi: Teremtés, 1913
Ferenczy Noémi: Menekülés Egyiptomba, 1915–16
Ferenczy Noémi: Erdő,1942-43
Teremtés. Ferenczy Noémi művészete. Ferenczy Múzeum, Szentendre, 2020. május 10-ig